II. – A találkozás

Fejjel lefelé feküdtem az ágyon. Barbinál, a barátnőmnél néztük a TV-t. Éreztem, hogy a vér a fejembe megy és kezdek szédülni, de nem érdekelt, kezemet belenyomtam a ragacsos chipses zacskóba és kivettem egy maréknyit. Miközben a számba tömködtem ránéztem barátnőmre, aki fel s alá járkált a szobában.
- Abbahagytad? – kérdeztem és már meg sem próbáltam követni a szememmel.
A számítógépéhez ült.
- Újra látnom kell azt az e-mailt. Egyszerűen ezt nem tudom elhinni.
Felültem és lesepertem magam.
- Mit kell ezen túlragozni? Eljössz velem vagy sem? Anyának nem is szóltam róla, ki fog készülni, ha megtudja. - Barbi már elmúlt tizennyolc éves, nekem pedig szükségem van egy felnőtt kíséretére.
Megfordult a székével és szúrós tekintettel nézett rám.
- Még csak nem is érdekel a dolog? Nem is örülsz? Hiszen ez egy hatalmas lehetőség!
Az ágya fölött lévő Justin Bieber poszterre néztem. Kisebb rándulás a gyomromban. Semmi.
- De, persze, hogy izgatott vagyok. Hiszen csak pár embert választottak ki. – hazudtam. Persze tényleg izgultam. Egy kicsit. Azért ilyen lehetőség nem mindig adódik az embernek.
Barbi felém fordult. A kék szeme hirtelen csillogni kezdett.
- Ha elkísérlek, találkozni fogok vele?
- Valószínűleg.
Örömében felugrott és ugrálni kezdett.
- Ez-az! Akkor persze, hogy átviszlek a határon. – nevetett fel. És elindított egy Justin Bieber számot-a legnagyobb örömömre…
- Igazából nem csak a határon. Repülővel utazunk Atlantába.
Abba hagyta a Baby éneklését és a szekrényéhez indult. Kinyitotta és kivette a legnagyobb bőröndöt, ami ott volt. Tehát minden sínen van. Most már izgatott vagyok.
,, Kedves Anya!

Tudom, nagyon dühös leszel, ha ezeket a sorokat meglátod, de nem érdekel  ezért kérlek, bocsáss meg, amiért elszöktem. De egyszerűen muszáj volt. Nem élhetem tétlenül az életemet az alkalomra várva, meg kellett ragadnom a lehetőséget és eljönnöm. Egy jobb életre vágyom. És végre ezt megkaphatom.
Ne keress, mert nem jövök vissza.
Szeretlek.

Anna”

A hűtő ajtajára ragasztottam a papírt egy hűtő mágnes segítségével. Az órára néztem. Pont dél volt, tehát pár óra múlva indul a repülőgépem egy új élet felé. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy Barbi épp most száll ki az autójából. Kihúztam a gurulós bőröndöm fogantyúját és kivittem a ház elé.
Szorosan magamhoz öleltem barátnőmet, amikor elém jött segíteni.
- Szia. – üdvözöltem.
- Szia, csajszi. – nevetett- Készen állsz?
Elengedtem és mosolyogva bólogattam.
- Biztosan ezt akarod? – döntötte oldalra a fejét. Aggódott.
- Ne rontsd el a kedvemet! – böktem meg a vállát és felemeltem a bőröndömet, hogy berakjam a csomagtartóba.
- Szóltál anyukádnak?
- Írtam neki egy lapot.
Tétlenül állt és a házat nézte.
- Egy lappal búcsúztál el tőle?
Vállat vontam.
- Nem fogja érdekelni. Eddig se tette. – legyintettem és beültem a kocsiba. Mikor láttam, hogy még mindig ott áll, megkocogtattam az ablaküveget. Rám mosolygott és beült az autóba. Az autó motorja dorombolni kezdett és elindultunk Budapestre, a repülőtérre.
      A repülő ablakán kinézve megláttuk Atlanta hatalmas épületeinek tornyait. Barbi vigyorogva oldalba bökött és kimutatott az ablakon.
- Nem semmi!
Rámosolyogtam. Most már tényleg ideges voltam. Nagyon is.
A stewardess odajött hozzánk és közölte, hogy hamarosan leszállunk.
- Lesz, aki tudja, hogy érkezünk?
Felvontam a szemöldököm. Idegesen felnevetett.
- Úgy értettem, hogy nagy táblával, a nevünkkel? – nevetett még mindig.
- Nem hinném, de a férfi a telefonban azt mondta fekete öltöny lesz rajta és szőke a haja. Egy oszlopnál kell majd keresnünk.
Izgalmában felkuncogott.
- De izgi!
Ha tudta volna, hogy én mennyire ideges voltam! Olyan érzés volt, mintha hasba rúgtak volna, amikor a repülőgép földet ért. Levettük a poggyászunkat és elindultunk a kijárat felé. Mikor kiértünk a szememmel egy fekete pontot kerestem, miközben Barbi elindult a csomagjainkért.
Megláttam. Ott állt az oszlopnál, fekete öltönyben, szőke felzselézett hajjal, pont, ahogyan mondta. Újabb rángást éreztem a gyomromban és hátrafordultam Barbit keresve. Épp a bőröndjét próbálta kiszedni a temérdek csomag közül. Odasétáltam hozzá segíteni. Megragadtam a vállát hátulról és a fülébe súgtam:
- Megvan a pasi! Ott áll az ajtóval szemközti oszlopnál. Óvatosan fordulj meg, és úgy nézd meg.
Kirántotta a csomagját és megfordult. A szeme elkerekedett, amikor meglátta és picit fel is ugrott. A szemem forgattam. Jobban örül, mint én.
- Mire várunk? Fogd a csomagod és mennyünk oda!
Elhúztam a számat.
- Mi van? – kérdezte és levette az én bőröndöm is a futószalagról.
- Nem tudom, jó ötlet volt-e ez.
Leesett az álla.
- Most akarsz megfutamodni? A célnál?
Nem tudtam megszólalni. Teljesen megzavart a gyomromban kavargó örvény. Éreztem, ahogy a vér pumpál az agyamban. Mély levegőt vettem és megfogtam a csomagomat. A fejemben egy mondtat ismétlődött: Először önmagadat győzd le.
Másik kezemmel megragadtam barátnőm kezét és húzni kezdtem a férfi irányába. Mikor az meglátott minket levette a szemüvegét és illedelmesen kezet nyújtott, amikor oda értünk.
- Hello! – üdvözölt minket mosolyogva. – Adam vagyok.
- Hello. Anna és Barbara. – ráztam meg a kezét, majd így tett Barbi is.
Kicsit összevonta a szemöldökét a nevünk hallatára, de mosolyogva folytatta:
- Kellemesen utaztatok?
- Igen, köszönjük.
- Örülök. Áhh, úgy látom, jönnek a többiek is!
- Többiek? – kérdeztem és megfordultam abba az irányba amerre nézett.
Három eszméletlenül gyönyörű lány sétált felénk. Úgy néztek ki, mint amilyet csak a filmekben látni. Hosszú láb, szőke haj. Az én hajam elbújhat ezek mellett a színek mellett. Ezek platina szőkék voltak. Az enyém emellett esetleg sárga.
Barbi óvatosan oldalba bökött. Értettem a célzást. Újabb rángás a nyomromban.
Kirázott a hideg, amikor megszólaltak. Egyszerre. Mind a hárman.
- Hello Adam! – körbeölelték a férfit, mi pedig kicsit hátrébb húzódtunk.
- Sziasztok, lányok! Örülök, hogy megérkeztetek. Milyen volt Róma?
- Csodálatos! – válaszolta az egyik és elővett egy tükröt, hogy megigazítsa a sminkjét.
Barbi az ujjait ropogtatta és méregetni kezdte a lányokat.
- Hagyd abba!- szóltam rá.
Mindenki rám kapta a tekintetét a magyar nyelv hallatára.
- Csak annyit mondtam, hogy nagyon izgatottak vagyunk! – mosolyogtam. A három lány fintorogva fordult vissza Adamhez, aki lelkesen fogadta az imádatuk áradását.
Barbival összenéztünk. Mindketten ugyanarra gondoltunk. Hiba volt eljönni.
         Egy fehér autóval mentünk. Adam a lányokkal beszélgetett, Barbi és én pedig csendben ültünk egymás mellett. Egy felhőkarcoló elé értünk. Nagy ablakai voltak és üzletek voltak beleépítve. Adam bevezetett minket és mi egyből a lift irányába mentünk.
- Nem lányok, nem arra. – intett, hogy kövessük a másik irányba. Úgy tettünk. Egy hátsó részhez vezetett minket, amely egy hosszú folyosóra nézett. Sokkal tágasabb volt, mint az épület elülső szárnya. Ez a rész már nem volt annyira fényűző, mint a többi. Inkább raktárrésznek tűnt. Amikor a végére értünk elfordultunk balra és ott állt három másik lány. Mikor megláttak minket, elhallgattak. Adam mosolyogva üdvözölte őket is és úgy állt, hogy mindenki lássa.
- Nos, lányok. Akkor elkezdeném. Ti vagytok azok, akik bekerültek az elődöntőbe. Több millió, jelzem millió lány közül titeket választottunk ki. Tehát nagyon büszkék lehettek magatokra, hogy idáig eljutottatok. – elővette a telefonját. – Pár perc és itt van az, aki eldönti kivel fog dolgozni az elkövetkezendő hónapokban.
Barbi oldalba bökött. Értettem a célzást ezért nem néztem rá. Majd megint oldalba bökött, de most erősebben. Majd ismét, ami már fájt is.
- Mi van??- ripakodtam rá és ő a másik irányba nézett. Követtem a pillantását. Felénk jött. Mintha az idő lelassult volna, ahogy sétált. Négy ember követte. Egy fekete bőrű, magas férfi, egy nő és két másik férfi. Az egyik férfi vállát ütögette és nevetve hátrafordult a másikhoz, majd mikor meglátott minket oldalra dobta a haját és kitárta a karját.
- Sziasztok lányok!
Barbi megragadta a karomat és olyan erősen szorította, hogy el kellett, hogy rántsam és arrébb álltam. Justin lehagyva maga mögött a többieket közénk sétált. A három szőke lány felsikítottak és megölelték. Justin felnevetett a lelkesedés láttán, és visszaölelte őket, majd kezet fogott Adammel. Nem épp volt kézfogás, valamiféle baráti üdvözlés lehetett.
- Hello ember, mi a helyzet?
- Izgatott vagy a táncosok miatt?
Justin hátrafordult a három szőke lányra.
- Meghiszem azt! – és nevetve bementek az ajtón. Őket követte a négy ember, aki vele volt, majd Barbi és én megsemmisülve bementünk.
- Még csak ránk sem nézett!- súgta a fülembe Barbi.
Elhúztam a számat és lepakoltam a terem egy kisebb részére. A teremben tükrök voltak és egy asztal, amögött öt szék sorakozott.  
- Sziasztok lányok- jött oda hozzánk az egyik férfi aki Justinnal volt. – Scooter Braun vagyok, Justin menedzsere. Készen álltok arra, hogy eldöntsük kik fognak együtt turnézni majd vele?