Egy hetembe telt, míg besokalltam. Fejemet a szálloda fürdőszobájának csempéjéhez szorítottam. Olyan mértékű hányingerem volt, hogy inkább nem emeltem fel a fejem.
Phenelopé háromszor jött be megnézni mi bajom. Mind a háromszor csak felemeltem a kezem és azt mondtam: semmi, nem soká sokkal jobban leszek. Nem tudom meddig feküdhettem ott, de aztán megerőltettem magam. Belekapaszkodtam a mosdókagylóba és felhúztam magam. A hajam szanaszét állt, a szemem alatt karikák éktelenkedtek. Elhúztam a számat és megengedtem a csapot. Megmostam az arcom. Mikor újra felnéztem valami hirtelen jött érzés kerített hatalmába. Újra émelyegni kezdtem, de most nem hányinger szinten. A mellkasomból jött a fájdalom. A tükörképemre néztem és meglepődve láttam, hogy a szemem alatt megcsillan valami. Odanyúltam. Egy könnycsepp. Észre se vettem, hogy sírok. A földre roskadtam és onnan már nem volt megállás. Egyszerűen záporoztak a könnyeim. A szennyes kosár mellé kúsztam és fejemet a térdembe temettem.
Pár perc múlva nyílt az ajtó, majd becsukódott. Nem néztem fel, de hallottam, ahogy az illető egy pillanatra megtorpan, majd pár lépést felém tesz. Semmi kedvem nem volt Phenelopé újabb hisztérikus kirohanásait hallgatni.
- Hmm. – jött mellőlem egy hang. Próbáltam leküzdeni a testem rázkódását és a karom alatt oldalra néztem. A sírásom rögtön abba maradt, amikor megláttam ki ül mellettem. Fejét hátradöntötte és a plafont bámulta. Harapdálni kezdte a szája sarkát, míg a megfelelő szavakat kereste. Nem mertem felemelni a fejem.
 – Klassz fürdőszoba. – mondta végül. Újra sírni kezdtem, de egy kis nevetés is párosult hozzá. Nem éppen ez volt az a mondat, amit éppen vártam volna. Bár mit is képzeltem? Hiszen még gyerek. Egyáltalán miért van itt?
Megtöröltem a szemem és felnéztem. Először a kezemre, majd rá.
- Miért vagy itt? – szegeztem neki, a reszelős hangommal. Köhögtem egyet, hogy elmúljon. Felállt, kivett egy műanyag poharat a gyógyszeres szekrényből megtöltötte vízzel, odaadta nekem, majd ismét visszaült mellém.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. – válaszolta és mosolyogva rám nézett. Afféle ,, amúgy tudom a választ” mosoly volt.
Ittam egy kortyot, majd letettem magam mellé a poharat.
- Mire célzol?
Körbemutatott a mosdón.
- Éppenséggel nem erre. – elhúzta a száját és teljes testével felém fordult- Figyelj, ha ez neked kemény, akármikor elmehetsz.
- Tessék? Nem, nem akarok elmenni! – krákogtam.
- Akkor miért vagy itt? Egy hete folyamatosan ezt csinálod. Ha őszinte akarok lenni, igazából amióta itt vagy ez megy. A próbákon mintha megfagyna körülötted a levegő. És mindig eltűnsz. Miért?
Elkaptam a tekintetem. Kezét a térdemre tette.
- Miért? – kérdezte újra. – Mi a baj?
Ránéztem. A szeme melegséget sugárzott. Éreztem, hogy nemsokára újra sírni fogok.
- Amióta az eszemet tudom a tánc az életem. – válaszoltam és kis szünetet tartottam, hogy elfojtsam a sírást, ő türelmesen várt – Ez az, amire vágyom, csak…csak egyszerűen félek. Tudod, nem nem tudhatod…- nevettem el magam – de némelyik rajongód tényleg elképesztő.
- Attól félsz, hogy bántani fognak?
- Várj – szakítottam félbe – ez a másik dolog. Nem is a tánccal van a probléma, de ha engem meglátnak…ahogyan te felemelsz, biztosan az lesz az utolsó este az életemben. – Láttam, hogy megint közbe akar vágni – Várj, ezt most teljesen komolyan mondom. Te ezt nem tudhatod, mivel megszoktad, vagy ebben élsz, vagy nem is tudom…de ez nekem sok. Tegnap, csak együtt ment a csapat ebédelni máris fotósok ezrei jöttek, hogy kik ezek a lányok, mit akarnak tőled, és én komolyan megijedtem. – akadtam ki, az emlék hatására és a falra meredtem. Kis szünet után megszólalt.
- Szerinted én nem ezt érzem?
- Tessék? – néztem rá. Mosolygott, de nem szívből.
- Még csak most kezdtem, én is. Amikor először találkoztam össze a lesifotósokkal azt se tudtam mitévő legyek. De ezért örülök, hogy olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek és támogatnak. És csakis az ő véleményükre adok. Nem foglalkozom azokkal az emberekkel, akik csak bántani akarnak. Egyszerűen nem figyelek oda. –vonta meg a vállát. Jól esett. Jól esett az, hogy mind ezt megosztotta velem. Jól esett az, hogy csak miattam eljött, hogy megtudja tényleg minden rendben van-e.
- Köszönöm. – suttogtam és fejem a vállára tettem. Nem ellenkezett. Pár pillanatig így ülhettünk ott, amikor Kenny nyitott be az ajtón.
- Justin, mennünk kell.
- Rendben. – szólt és felállt. Kinyújtotta a kezét. Belekapaszkodtam és én is felálltam. Mielőtt elment volna hálásan öleltem meg. Mikor elengedett azt mondta:
- Ha gáz van, majd Kennyt a védelmedre bízom. – kacsintott és kiment.
A tükörhöz léptem. Elszörnyedtem a látványtól. Újra megmostam az arcom, megfésültem a hajam, majd fogat mostam. Elképedtem, hogy hagytam, hogy így lásson.
Mikor mindennel végeztem kimentem a nappaliba. Phenelopé ott ült a kanapén, a táncos ruhájában és engem várt. Mikor meglátott szúrós szemekkel nézett rám. Lecsuktam a villanyt a mosdóban és közelebb mentem.
- Mi az? – kérdeztem és köhögtem, mert a hangom még mindig reszelős volt.
- Ügyes taktika. – mondta.
- Hogyan? – meredtem rá.
- Okosnak hiszed magad, igaz? – felállt és keresztbe kulcsolta a kezét- Úgy teszel, mintha milyen szar lenne neked, közben csak megjátszod magad, hogy közelebb kerülhess hozzá. Nagyon ügyes, tényleg. – nevette el magát – És én még azt hittem, tényleg valami komolyabb bajod van. Azt hittem kedves vagy és törődő. De nem, ez nem így van. Csak a hatalomvágy, ami benned van.
Megsemmisülve álltam ott. Megszólalni sem bírtam.
- Jobb is, ha hallgatsz. De én átlátok rajtad.
- Phenelopé – suttogtam, mert többre nem voltam képes – ugye ezt te sem gondolod komolyan?
Felnevetett.
- Ne tettesd magadat! Eljátszod, mintha a halálodon lennél, egy kis figyelemért.
- De én tényleg szenvedek! – akadtam ki.
- Ó valóban? – kiáltott rám és egyenesen elém sétált. A szeme kikerekedett a dühtől. Levegőt venni se mertem, annyira közel hajolt hozzám. Fölém tornyosult és ökölbe szorította a kezét. – És mitől szenved Miss Európa?
- Phenelopé mi van veled? – a falhoz húzódtam. Elfordult és a szobája felé indult. – Ne, várj! Mi bajod van? Miért mondtad ezeket? Hiszen jól tudod, hogy nem igaz!
- Tudom, kivel találkozgatsz minden este. De csak nyugodtan, megtartom a titkod és a kellő pillanatban felhasználom ellened. – csapta be maga mögött a szoba ajtaját.
Olyan csend lett, hogy hallottam a saját felgyorsult szívverésemet.
Tudtam a mai estét is a mosdó padlóján töltöm.
       Igazából nem tudnám elmondani mi volt a konkrét baj. Hogy miért voltam roncshalmaz az utóbbi napokban. Hogy miért nem ettem, és nem aludtam. Talán az, hogy olyan döntést hoztam az életemmel kapcsolatban, ami elválasztott az otthonomtól. Vagy talán az, hogy édesanyám gyerekkoromban nem úgy viselkedett velem, ahogyan elvártam volna. Talán az, hogy feladtam mindent és átszeltem az óceánt egy férfi miatt, aki minden este pontban tíz órakor várt rám a szálloda előtt.
Igen. András. Megtaláltam.
Aznap, amikor kikísértem Barbit a reptérre láttam őt itt, először. Aznap körbetelefonáltam az összes lehetséges tánctermet, ami Atlantában volt. Sokáig semmi bíztató hírt nem kaptam, majd az egyik nő azt mondta tanított náluk egy Andreas nevű férfi, de azóta, háttértáncosként lép fel. Megadta a telefonszámát. Felhívtam. Megbeszéltünk egy időpontot és találkoztunk. Amikor felém sétált a hosszú kabátjában, kalapjában újra belészerettem. Mindennap este, elmentünk sétálni, hogy megosszuk egymással az addigi élményinket. Állítása szerint aznap nem ismert fel a reptéren, sőt szerinte gyönyörű nővé váltam.
Barátnője van. Igazság szerint jegyese.
Aznap ismertem meg a nőt, amikor összeroskadtam. Talán ez is hozzátartozott ahhoz, hogy annyira förtelmes állapotban talált rám Justin akkor.
      Szerencsére a próbák, a tánc, az emberek próbálták velem feledtetni a dolgokat. De éjszakánként továbbra sem tudtam rendesen aludni.
      Másnap korán keltem. Hamarabb el akartam menni a táncterembe. Hamarosan lesz egy fellépés és gyakorolni akartam.
Benéztem Phenelopé szobájába. Aludt. Borzasztóan fájt az, amit tegnap a fejemhez vágott.
A portás szólt az autósnak, aki tíz perc múlva a szálloda elé jött értem. Míg úton voltunk küldtem Barbinak egy SMS-t. Amikor megérkeztünk, megköszöntem a sofőrnek, hogy elhozott és szóltam neki, hogy majd menyjen vissza Phenelopéért is. Mosolyogva bólintott én pedig elővettem a kulcsaimat- arra az esetre kapott mindenki egy másolatot, ha netán valaki próbálni akarna, de csak én voltam az egyetlen, aki élt az alkalommal- és kinyitottam a zárat.
Felkapcsoltam a villanyt és mély levegőt vettem. Letettem a táskám az egyik asztalra és arrébb toltam a székeket az útból.  Elővettem a CD-m és beraktam a lejátszóba. Véletlenszerűen választottam és elnevettem magam, amikor egy Justin Bieber szám indult el. Azt hiszem a Never Let You Go.
Levettem a pulóverem és oldalra húztam a trikóm ujját- így kényelmesebb. A tükör elé álltam. A szám lassú ezért pár másodpercig csak álltam ott. Csináltam néhány dougiet, de elnevettem magam.
Elkezdődött a refrén én pedig elkomolyodtam. A jobb lábammal köröztem magam előtt, majd kezemmel ráhajoltam. Balra fordítottam a fejem és berogyasztottam a lábam. Kezemmel a levegőben egy kört írtam le, majd ráhajoltam a térdemre. Hátulról valaki megtapsolt.
Hátrafordultam és zavaromban elpirultam.
- Ismerős zene. – mondta Justin majd az ajtófélfának dőlt.  Fekete trikó volt rajta és egy melegítő nadrág. Nem volt vele senki, amin meg is lepődtem. A hifi felé indultam, hogy kikapcsoljam a zenét.
- Ne, nem kell kikapcsolnod. Nyugodtan folytasd. Egyszerűen csak nem gondoltam volna, hogy valaki is itt van. – mosolygott.
- Korábban jöttem.
- Három órával? – nevetett és leült az egyik asztalra.
- Te is itt vagy.
- Ez igaz. – döntötte oldalra a fejét. – De én mindig itt vagyok.
- Nem hajtod egy kicsit túl magad? – kérdeztem mire egy ásítás volt a válasza.
 Elnevettem magam.
Leugrott az asztalról és közelebb jött. A zene a végéhez közeledett. Nem mozdultam, csak azt néztem, ahogy mozog.
Mikor már csak pár lépés választott el tőle felnéztem rá. Mintha most még magasabbnak nézett volna ki. Lenyúlt a kezemért.
Megforgatott. Vicces volt, újra elnevettem magam. Ő is megfordult, újra nevettem.
Véget ért a zene. Csend telepedett le és csak álltunk ott. Majd levegőt vett.
- Nem vagy éhes?
- Igazából még nem ettem. – vontam vállat.
- Tudok egy jó helyet. – mondta és megragadta a kezem. Kifele menet felkapta a pulcsimat és elővette a kulcsait. Míg én felvettem a pulóverem, bezárta az ajtót.
- Hova megyünk?
- Enni. – mosolygott és elindult a garázs felé.
- Most? – néztem az órámra. Végülis, még volt időnk. Követtem a garázs felé. Ott állt egy fekete autó. Ahhoz ment és megállt, amikor látta, hogy lemaradtam. Az autó csipogott egyet, ahogyan beindította. Elállt a lélegzetem. Az a kocsi gyönyörű!
Kinyitotta nekem az ajtót.
- Köszönöm. – mondtam, majd becsúszantam az anyósülésre. Fenyőfa illat terjengett belül. Ő is beszállt és elindította az autót.
- Nagyon szép kocsi. – mondtam.
- Ushertől kaptam. – vonta meg a vállát.
- Hmm. – csak ennyit tudtam kinyögni. Elnevette magát, majd bevett egy jobb kanyart.
Elképedtem, hogy milyen fiatal mégis milyen jól vezet. Bár nem értettem tulajdonképpen merre akar menni. Három pizzéria mellett mentünk el.  Magában mosolygott, majd a Burger King felé vezetett.
- Kivennéd a kesztyűtartóból a napszemüvegem?
Úgy tettem, ahogy kért.
- Köszönöm. – mondta, majd felvette. Lecsavarta az ablaküveget és kihajolt.
A Burger King-es hang megszólalt.
- Miben segíthetek, uram?
- Hmm… kérnék két Big Macet.
- Sajnálom, uram mi azt nem árulunk.
- Nem? – tette Justin az értetlenséget és futólag hátranézett rám. Értetlenül ültem ott. Micsinál? Nem vette észre, hogy ez nem a Mc Donald’s?
- Akkor két sima sajtburger is megteszi. Kérnék még hozzá két epres shaket is.
- Elnézést uram, de ezeket sem áruljuk.
- Micsoda? – tette a felháborodást és majd megfulladt a nevetéstől. Megböktem a könyökét. Rám nézett.
- Mit csinálsz? – suttogtam.
- Kaját veszek. – úgy nézett rám, mintha ez olyan egyértelmű lenne. Éreztem, hogy az arcomra kiül mindenféle érzelem. Ez megbolondult? – kérdeztem magamban.
- Kérj, akkor te valamit! – mondta és hátrahúzódott. Felvontam a szemöldököm, de odahajoltam.
- Öhmm…akkor kérnénk – futólag ránéztem, a szemüvegét levette így teljesen közelről láthattam az arcát. A szemének most volt egy enyhe zöldes árnyalata. Megráztam a fejem és újra kidugtam a fejem az ablakon. – Jó lesz a Happy Meal menü is.
A másik oldalon megszakadt az adás. Elnevettem magam és visszaültem a helyemre.
Felhúzta az ablakot és beindította az autót.
- Hmm, nem rossz. – nézett rám – A legjobbtól tanultad. Na, keressünk egy Mecit.
Újra elnevettem magam.
      Négy sajtburger, két epres shake után Justin újra a pulthoz sétált. Útközben pár lány feltartóztatta, akik aláírást és fényképet akartak. Mindenkinek jókedvűen teljesítette a kérését.
Két fagylalttal tért vissza. Az egyiket oda adta nekem.
- Hogy érzed magad? – kérdezte és belenyalt a fagyijába. Nem vette észre, de olyan lett az orra. Elnevettem magam.
– Mi az? – kérdezte és kikerekedett a szeme. Lenézett a ruhájára, nem-e az olyan. Majd ismét rám. Még mindig nevettem. – Mi az?? – kérdezte most már ő is nevetve. – Összekentem magam?
Nevetve bólogattam és az orrára mutattam. Én is belenyaltam a fagyimba míg ő próbálta egy szalvéta segítségével leszedne a fagylaltot az arcáról. Nem sikerült neki. Igazából még jobban összekente magát. Újra nevetni kezdtem, és éreztem, hogy a második sajtburger megrándul a gyomromban a rázkódástól.
- Rendes, hogy kinevetsz. – mondta és kétségbeesetten törölni kezdte az arcát. Még mindig nevettem, ahogy egyik kezében a fagylalttal hadonászott másikkal a szalvétát tapasztotta az arcához.
- Várj, segítek. – mondtam és megpróbáltam átnyúlni az asztalon, de a fagylaltom kiesett a kezemből rá a fekete trikójára. Beharaptam a számat, miközben ő lefelé nézett. – Uhh- uhh nagyon sajnálom!- mentegetőztem de a nevetés megint kitört belőlem.
Szarkasztikusan rám nézett.
- Sajnálod mi? – mondta, majd lenyúlt a fagylalthoz. Kezével leszedte, majd olyat tett, amire nem számítottam.
Az arcomba kente.
Vagy a reakcióm, vagy egyszerűen a helyzet miatt, de úgy elkezdett nevetni, hogy oldalra dőlt a széken.
Megnyaltam az arcom, azon a részén ahova kente. Leszedtem a maradékot az arcomról és nekivágtam.
Na, erre ő sem számított.
Egy szalvétáért nyúltam, amikor felállt. Ránéztem és megláttam, hogy a kezében még ott van a saját fagylaltja.
- Ne!- mondtam nevetve. De ő csak jött felém huncut mosollyal én pedig hiába emeltem fel a kezem, sikerült az arcomba nyomnia.
    Két perc múlva a főnök elzavart minket. Mi még mindig nevetve szálltunk be az autóba, még mindig fagylaltosan és ragacsosan. Az üzletvezető még azt sem engedte, hogy lemossuk magunkról.
Az órámra néztem.
- El fogunk késni. – mondtam még mindig kuncogva. Ő is nevetett és legyintett egyet.
Mire odaértünk az eső elkezdett esni. Kezemet a fejem fölé raktam, hogy védjem a hajam az esőtől. Ő ugyanezt tette, amin ismét nevetni kezdtem.
Egy nagy tócsa állt a bejárat előtt. Justinra néztem.
- Ugord át. – javasolta. Elhúztam a szám.
Égnek emelte a szemét és megragadta a kezem. Magával rántott. De én nem voltam, olyan szerencsés, mint ő és megcsúsztam. És sajnálatos módon magammal rántottam.
Mind a ketten a földön kötöttünk ki. Én a hátamra ő pedig rám.
Nagyon fájt, pár pillanatig mozdulni sem bírtam. Szerencsére az esőcseppek nem estek rám. Kinyitottam a szemem, hogy megnézzem miért és akkor elakadt a lélegzetem. Az arca két centire volt az enyémtől. Ő is próbálta összeszedni magát az esés után. Elhúzta a száját és kinyitotta a szemét.
A gyomrom hatalmasat rándult.
Éreztem a lélegzetét az arcomon. Egyenesen a szemembe nézett, csokoládébarna szemei csillogtak. Az arcán végigcsurogtak az esőcseppek. Pár pillanatig mélyen a szemembe nézett, majd kezével oldalra söpört az arcomból egy tincset. Ujja égette a bőröm, ahol hozzámért.
- Jól vagy? – kérdezte suttogva. Pislogtam párat.
- Elcsúsztam. – kuncogtam. Mosolygott, de még mindig ugyanolyan közel volt hozzám.
- Én pedig veled. – megrázta a fejét, mintegy rosszallóan. – Azt hittem át tudod majd ugrani.
- Ne haragudj. – csuklott el a hangom. Újra a szemembe nézett. Újabb rándulás a gyomromban.
Óvatosan kezét a fejem mellé tette és felnyomta magát. Majd lenyúlt értem és engem is felállított.
Hirtelen támadt és iszonyatos fejfájás kerített hatalmába. Meg is tántorodtam egy pillanatra. Elkapta a kezem.
- Biztosan jól vagy? Elég nagyot estünk. – seperte le magát.
- Igen, igen persze. – kaptam a kezemmel a fejemhez. A halántékomnál kör-körös mozdulatokat csináltam, hogy elmúljon a fejfájás. Lenéztem a ruhámra. Ragacsos fagylalt és víz mindenhol.
- Mennyünk be, mielőtt megfázunk. – mondta és a hónom alá nyúlt, hogy segítsen. Egy pillanatra megálltam az ajtóban. Ő is megállt és kérdőn rám nézett.
- Azért én jól éreztem magam. – mondtam mosolyogva.
- Én is. – mondta és átkarolva bekísért.
Mindenki, aki a teremben volt egyszerre fordult felénk. Jamaica még a zenét is leállította.
- Hol voltatok? – nézett Justinra.
- Akadt egy kis dolgunk. – mondta, majd a mosdó felé vettük az irányt. Futólag ránéztem Phenelopéra aki villámokat szórt a szemével. Újabb mínusz pont. Nekem.
Elsétáltunk Usher mellett, aki csak diszkréten ennyit kérdezett:
- Akarom tudni?
Justin az ajkába harapott és megrázta a fejét. 
Egy szűk folyosó vezetett a táncteremben lévő mosdóig. A lámpa alig pislákolt felettünk. Justin még mindig támogatott, amit meg is köszöntem. Megálltunk a női és a férfimosdó előtt. Amellett volt egy ajtó.
- Odabent vannak törölközők. – bökött magamögé a hüvelykujjával. – Egy pillanat. – mondta és arra fordult, majd megtorpant és visszafordult. Az ajkába harapott és közelebb lépett hozzám. Éreztem, hogy felgyorsul a szívverésem és zihálásba kezdtem. Megfogta a kezem és azt mondta:
- Ma tényleg, jól éreztem magam. – lehajolt és megpuszilta az arcomat, majd megfordult és bement az ajtón.
A szívem csakúgy döngette a mellkasomat. Mi van velem? Nem érezhetem ezt. – mondtam magamnak. Az arcomhoz nyúltam. Szinte forró volt. A falnak támaszkodtam.
Kinyílt a férfimosdó. Elakadt a lélegzetem.
András sétált ki rajta. Szürke pólót viselt és egy fekete Adidas nadrágot.
- Te meg mit keresel itt?
Amikor megpillantott, először csodálkozva végigmért, majd rám mutatott.
- Téged.
- Tessék?
Közelebb sétált.
- Szakítottam Lizával. Azért jöttem, hogy beszéljek veled.
Leesett az állam.
- Hogyan?
Mindkét kezem megfogta és az arcához emelte.
- Valamit el kell mondanom neked.
Képtelen voltam felfogni a dolgokat. Idegesen a hajába túrt. Pár vízcsepp a földre hullott.
- Anna. Én, szeretlek. – mondta ki és még közelebb jött. – Már Magyarországon is éreztem ezt irántad, de akkor még annyira fiatal voltál. Most pedig, kész nő vagy! Egyszerűen gyönyörű! És sugárzol. Soha sem ismertem hozzád hasonló lányt. – szinte térdre rogyott előttem. – Szeretlek.
Nem tudtam mit mondani, pedig ő nyílván valóan a válaszomra várt. Zöld szemeibe néztem. Egyszerűen nem jöttek szavak a nyelvemre, pedig pár órával ezelőtt még én is így éreztem. Boldogan ugrottam volna a karjaiba, mindent eldobva.
     Oldalra néztem. Justin ott állt az ajtóban és értetlenül minket nézett.