VIII. – Két tűz között

    Észbe kaptam és el akartam hajolni, amikor megcsörrent a telefonom. Elengedte az arcomat és beleharapott az ajkába, míg én a komódon lévő telefonomért nyúltam. Amikor megláttam a kijelzőn a számot kinyomtam. Mély levegőt vettem és megfordultam. Ott állt türelmetlenül, kezét hanyagul a zsebébe dugta. A tekintetében érzelmek sokaságát véltem kivenni.
    Elképesztő fájdalom volt bennem. Nagyon szenvedtem. Olyan helyzetbe kerültem, amiből nem igazán láttam kilátást. Éreztem, hogy kiesik minden a kezeim közül és elveszek. Féltem, hogy a félelem magával ránt a sötét gödörbe, ahol senki sem hallja, ha kiabálok.
- Mi történt tegnap? – szegeztem végül neki.
Meglepődött, zavartan a nyakához nyúlt. Leültem az ágyra és türelmesen vártam a válaszát miközben próbáltam magam összeszedni.
- Elájultál.
- Ezen meg sem lepődöm. – rántottam meg a vállam, majd a bőröndömre néztem. Nem tudtam mit mondhatnék. A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben. Oda jött, majd arrébb tolta a bőröndöt, hogy le tudjon ülni mellém.
- Megvizsgált egy orvos. Azt mondta túl sok stressznek vagy kitéve, ezért gyengébb az idegrendszered, ennek következtében ájulhattál el.
Felnevettem, amin meglepődött. Nevettem, mert tudtam mi az oka annak, hogy túl sok stressz ér.
Az óráját piszkálta, majd azt mondta:
- Komolyan aggódom érted.
- Nem kell. – suttogtam halkan. – Jobban leszek. - mondtam, de nem sikerült olyan határozottra, mint amilyennek szántam.
- Tudod nekem is voltak nehéz napjaim. Volt, hogy az utcán odajött hozzám egy férfi és azt mondta olyan hangom van, mint ha héliumot szívtam volna, és hogy menjek vissza a melegek földjére. Az emberek durva dolgokra képesek, csak azért, hogy egy másik embernek ártsanak. Csak nem tudják, hogy ezzel saját maguknak is ártanak. Az élet arról szól, hogy küzdj. És ha életben akarsz maradni, akkor küzdened kell. – mondta.
Ránéztem. Elakadt a lélegzetem és még a sírást is abba hagytam. Még sohase gondoltam arra, hogy más is úgy érezhet, ahogyan én. Említette korábban, hogy vannak ártó emberek az ő életében is, de szóhoz sem jutottam a közvetlenségétől és attól, ahogyan az életről vélekedik.
- Köszönöm. – mondtam, majd elmosolyodtam.
- Ritkán mosolyogsz. Pedig gyönyörű vagy, mikor mosolyogsz. – ha nem jöttem volna zavarba, rávágtam volna, hogy azért nem mosolygok, mert nincs rá okom. Elfordultam, hogy ne kelljen ránéznem, és próbáltam összeszedni magam a bóktól. Túlságosan is sokat jelentett nekem ez a kinyilvánítása.
- Köszönöm. – mondtam ismét. – Remélem, egyszer megtalálod azt a lányt, aki neked való és boldoggá tesz. – ez a mondtat igazán a szívemből jött. Tényleg azt szeretném, ha megtalálná a számára megfelelő lányt.
Zavartan az ajkába harapott és elmosolyodott.
- Ha tényleg el akarsz menni, csak szólj. – mondta végül- Nem szeretném, de…- nem fejezte be a mondatot, mert ekkor valaki kopogott az ajtón. Mindketten lélegzet visszatartva néztünk az ajtóra.
Az ajtó lassan nyílt ki, majd Phenelopé dugta be rajta a fejét. Ez volt az első alkalom, hogy örültem annak, hogy megzavart minket. Kényelmetlenül éreztem magam a történtek után.
Phenelopé először undorodva rám nézett, majd Justinra.
- Jessica van itt. – mondta neki.
Justin felélénkült. Felállt és magával rántott engem is.
- Remek!- mondta és kivonszolt az ajtón. Mikor kiértünk egy fekete bőrű, nagyon széplány ült a kanapén. Amikor meglátott minket mosolyogva felállt.
Közelebb mentünk. Justin egy öleléssel üdvözölte a lányt, aki felnevetett a fiú közvetlenségétől.
Justin visszaállt mellém és újra megfogta a kezem. Meglepődtem. Újabb dolog, amire nem számítottam. Összekulcsolódó kezünkre néztem, majd a lányra.
A lánynak is feltűnt, de nem szólt semmit inkább közelebb lépett és kezet nyújtott.
- Szia, Jessica Jarell vagyok.
- Szia. – üdvözöltem és óvatosan kihúztam a kezem Justin meleg kezéből. Jessica egy pillanatra zavartan nézett a másik kezemre, majd ő is kezet cserélt és azzal rázta meg az enyémet. Elterelés képpen, hogy ne keljen Justin mellett állnom, még meg is öleltem Jessicát. A lány zavartan ölelt vissza.
Mikor végre sikerült kibontakoznia az ölelésemből Justinra nézett, aki csendben figyelte a mutatványomat.
- Na és? Izgatott vagy a turnéval kapcsolatban?
- Te is csatlakozol? – szólt közbe Phenelopé. Ránéztem. Olyan odaadással nézte a lányt, hogy a szeme csillogott az izgalomtól. Jessica futólag ránézett, majd mosolyogva bólogatott, de rögtön visszakapta a tekintetét Justinra, majd rám.
- Indulhatunk próbálni? – kérdezte Jessica.
Próbálni? Beletelt pár másodpercbe, míg eljutott az agyamig, hogy mit jelent.
András.
Újra elfogott az az émelyítő érzés. És nem mozdultam. Justin féloldalasan megfordult, hogy rám nézzen. Felvonta a szemöldökét.
Végig futott a fejemben, hogy levetem magam a földre, mint egy gyerek és hisztizek egyet, hogy én ugyan nem megyek sehova, de ehelyett, nagyot nyeltem és eldöntöttem, hogy később el kell majd mondanom Justinnak.  Meg kell beszélünk mindent.
   Elindultunk a próbaterembe. A kocsiban mind végig csendben ültem és éreztem a tekinteteket az arcomon. Justin szemben ült velem és próbálta a figyelmem felhívni. Rápillantottam futólag. Mikor sikerült elkapnia a tekintetem tátogni kezdett.
Meglehetősen nehéz egy idegen nyelven beszélő ember szájáról leolvasni a szavakat, de megpróbálkoztam vele. Hunyorogva próbáltam kivenni vajon mit akarhat mondani.
- Bee…beee- suttogtam- Nem értem.
Halkan felnevetett és újra megpróbálkozott vele.
- Beszélnünk kell. – tátogta. Bólintottam.
Igazából nekem is ez volt a célom.
    Amikor megérkeztünk gyomorgörccsel szálltam ki a zuhogó esőbe az autóból és mielőtt mindenki fejvesztve bemenekült volna a próbaterembe megragadtam Justin karját. Hátra fordult.
- Beszélhetünk?
- Nem mehetnénk először be? – kérdezte és kezét a feje fölé tette a szakadó esőbe, majd elindult az ajtó felé, de közben engem nézett. A kezével felém intett, hogy kövessem.
- Ez fontos.
- Majd megbeszélitek odabent. - szólt egy hang Justin háta mögül. Justin megfordult, így én is láthattam ki állt ott.
András.
Szerintem a szívem kihagyott egy-két dobbanást. Éreztem, hogy elsápadok és mintha a levegő is megfagyott volna egy kicsit. Ahogyan ott állt András a próbaterem ajtófélfájának támaszkodva. A melegítőnadrágja a bal lábán fel volt gyűrve. Fehér trikó volt rajta és borostás volt az arca.
Rám mosolygott, majd odalépett Justinhoz, hogy üdvözölje.
- Hello pajtás. – mondta és kezet fogtak. – Gyertek be még mielőtt megfáztok.
Én csak álltam ott.
Az érzelmek úgy kavarogtak bennem, mintha egy vulkán tört volna ki az agyamban. Pár pillanatba beletelt, hogy észhez térjek.
Magamra erőltettem egy mosolyt.
- Rendben, akkor majd odabent megbeszéljük. – miközben elsétáltam András mellett nem néztem rá, de ő futólag megsimította a vállam. Kirázott a hideg és libabőrös lett a karom.
Amikor bementünk Jessica, Phenelopé és Miranda már átöltözött. Jessica és Miranda épp beszélgettek, Phenelopé pedig teljes odaadással nézte kedvencét. Usher a sarokban ült egy széken, egyik lábát a másikra helyezte és a telefonján pötyögött. Justin odament hozzá, hogy köszönjön én pedig egyedül maradtam Andrással.
Vettem az adást és egy gyors mozdulattal elindultam a padok felé, hogy letegyem a táskám.
András összecsapta a kezét.
- Kezdhetjük? Hol vannak a srácok? – nézett Justinra.
- Azt hittem, te szólsz nekik. A táncosok a te munkakörödbe tartoznak. – szólt közbe Usher.
- Igaz is. – kapott a nyakához zavartan András, majd futólag rám pillantott. – Rendben, akkor majd én felhívom őket. – és a telefonjáért nyúlt, de abban a pillanatban megjelentek a táncos fiúk. András kifújta a levegőt és újabb mosoly jelent meg az arcán. – Hát itt vagytok! Remek! Akkor kezdhetjük is.
- Hello mindenki!- lépett ki a többi közül egy alacsonyabb, mosolygós, fekete bőrű és megölelte Justint. – Rég nem láttalak. Jó bőrben vagy, csak kicsit sovány vagy ember. Az a sok csaj kikészít téged! – bökte oldalba. Nem tudom miért, de ezen önkénytelenül is elmosolyodtam.
A periférikus látásommal láttam, hogy András engem néz, miközben levettem a pulóverem. Nem zavartattam magam, a toppomra rávettem egy oldalra húzható sárga színű felsőt, így a jobb vállam szabadon maradt.
Mikor megfordultam a srácok engem néztek. Zavarodottan meredtem rájuk.
- Húúú sztriptízes csajok is lesznek? – vakarta meg az állát a fiú, aki az előbb Justinnak köszönt. Justin nevetve oldalba bökte, bár András lépett fel.
- Nem seggfej. Ő egy táncos.
- Egykutya. – rántott vállat és körkörözni kezdett a csípőjével, miközben a nyelvét kidugta. Nagyképűen rám nézett.
András izmai megfeszültek. Justiné úgy szintén.
Cselekedtem.
- Tudod…- mondtam és odasétáltam hozzá, miközben a csípőmet ide-oda himbáltam- ezt így kell csinálni. – megragadtam a vállát és a jobb lábamat a csípőjére tettem, majd egy erős mozdulattal ellöktem magamtól. A földön kötött ki és tátott szájjal pár pillanatig úgy is maradt.
Mindenkinek hasonló volt a reakciója. Olyan csend volt, hogy hallani lehetett az odakint az ereszre eső cseppeket.
- Hát ez…űber szexi volt. – szólt egy fiú a táncosok közül. Körülnéztem. Pehelopé és Miranda undorodva nézett rám. Jessica és Usher csak mosolygott, míg András és Justin tátott szájjal meredt rám, majd a földön ülő fiúra néztem, aki nevetve értett egyet a társával.
- Megkaphatom a kicsikét? – kérdezte és lesöpörte magát. – Mármint úgy értem, hogy mint táncpartnert. – javította ki magát, amikor észrevette, hogy megint feszültséget keltett.
Felnevettem.
   Csípőre tettem a kezem, beletúrtam a hajamba és visszasétáltam a táskámhoz. Kivettem a vizes palackot és ittam pár kortyot.
- Ez meg mire volt jó? – jött a hang mögülem. Megfordultam.
- Micsoda? – tettem az ártatlant, bár elég nehéz volt miközben a szívem úgy kalapált a mellkasomban, hogy azt hittem még szétzúzza a csontjaimat.
András szó szerint dühös volt.
- Az előbbi színjátékra gondoltam.
- Csak megelőztem egy konfliktust. Nekik tetszett. – vontam vállat és égnek emeltem a szemem, amikor megláttam, hogy Justin jön felénk. Ő is dühös volt. Remek. Mibe kevertem magam. Legszívesebben hisztérikus nevetésbe kezdtem volna.
- Ez meg mire volt jó? – tette fel ő is a hasonló kérdést.
- Nem hagyhatnánk ezt? Holnap folytatódik a turné, nemde? Neked- Justinra néztem- izgatottnak kellene lenned. És neked- fordultam Andráshoz- be kéne tanítanod a koreográfiát.
A két fiú összenézett. Félrelöktem őket az utamból.
- Én készen állok. – a tükör elé sétáltam és vártam, hogy mindenki a helyére álljon. Nem is foglalkoztam a két megsemisűlten állóval. Nem érdekelt. Mostantól csak is arra fogok koncentrálni, amiért itt vagyok. A táncra.
Sajnos ez a tervem nem igazán jött be.
András meg kell hagyni nagyon jól végezte a dolgát és akármikor megmutatta, mit kell csinálunk éreztem a késztető vágyat, hogy a karjaiba ugorjak. Viszont amikor az volt a dolgom, hogy Justin magamhoz rántsam akkor is ugyanezt éreztem. Minden egyes alkalommal, amikor elpróbáltunk Justin arcán megjelent az a mosoly, amit annyira szeretek és az ajkába harapott. Én pedig minden egyes alkalommal elpirultam.
A szünetben kicsapódott az ajtó és két férfi jött be.
- HEEEELLLO!- kiáltotta az egyik és egy magnót hozott a vállán, amiből hip-hop szólt. Mindenki egyből köréjük gyűlt. A férfi letette a hatalmas magnót a válláról és megnyomott rajta egy gombot. Felszólalt a Teach Me How To Dougie. Mindenki éljenzésbe kezdett és csinálta a megszokott mozdulatokat. Én kiválva a tömegből Jessicához mentem. Az egyik korlátnak támaszkodva nézte az embereket és az aranyszínű fülbevalóját piszkálta.
- Kik ők? – kérdeztem és összekulcsoltam a kezemet a mellemen.
- DJ Tames és egy haverja. DJ Tames Justin Dj-e.
- Értem. – bólintottam.
- Ha már itt tartunk. – nézett rám. – Mi van köztetek?
Rámeredtem. Mosolygott és az arca nem árulta el, hogy valami rossz szándéka is lenne. Egyszerűen csak kíváncsi volt.
- Mire érted?
- Ugyan már! A vak is látja. Forr köztetek a levegő.
Felnevettem.
- Nem tudom, miről beszélsz.
Jelentőség teljesen rám nézett, majd elindult a tömeg felé.
- Hé Jess! – kiáltott fel DJ Tames és megölelte a lányt.
Tényleg nem tudtam, hogy miről beszél. Hiszen még én magam sem voltam tisztában az érzéseimmel.
     Másfél órán keresztül próbáltunk még. A holnapi fellépésen biztos volt a siker, ezért a csapat oszlani kezdett. Usher egy órával ezelőtt elment egy megbeszélésre DJ Tames és a barátja pedig egy rádióállomásnál volt hivatalos.
    A fejem tetején összefogtam a hajam és legyezve magam, elindultam az zuhanyzó felé. Mivel Miranda és Phenelopé már megelőzött a falnak támaszkodva vártam a soromra.
Fejemet a hideg falnak támasztottam és dúdoltam miközben becsuktam a szemem. Szükségem van némi pihenésre.
- Szép dallam. – jött mellőlem a hang. Felpattant a szemem és megmerevedtem.
- Kösz. – néztem rá Andrásra.
- Örülök, hogy jobban vagy. Nem gondoltam volna, hogy a sármom ennyire levesz majd a lábadról.
Jobbik esetben a képébe nevettem volna és felemeltem volna a középsőujjam. Egyetlen baj volt csak ezzel, hogy igaza volt.
A tegnapi vallomása ténylegesen levett a lábamról, hiszen elájultam. Bár a stressz valamilyen szinten közrejátszott.
- Tudod…komolyan is gondoltam. – kezét mellém rakta és a falnak támaszkodott. Az arca nagyon közel volt az enyémhez.
Túl közel. Mélyen a szemembe nézett én pedig figyelmeztettem magam, hogyan is kell lélegezni.
Egyik lábáról a másikra helyezte a sújt és a számat nézte. Láttam rajta, hogy meg akar csókolni. Én is minden egyes porcikámmal erre vágytam, de valahol mélyen mégis ellenkezni próbáltam.  Kezét az arcomra tette és közelebb hajolt.
      Mintha megéreztem volna, oldalra fordítottam a fejem.
Justin állt ott megsemmisülve. De ja vu érzésem volt. Mintha csak a tegnapi napot élném át újra.
Ezúttal viszont Justin nagyon is értette a dolgot. Kihátrált és becsukta maga mögött az ajtót.
Mielőtt észrevettem volna, mit csinálok utána kiáltottam:
- Várj!
Utána szaladtam eldobva mindent a kezemből. Amikor a terembe értem zihálva néztem széjjel. Jessica állt ott egyedül és kezét a szája elé tette.
- Merre ment? – kérdeztem és a torokszorító érzés a hatalmába kerített. Mutatóujjával az ajtó felé bökött. A szeme csillogott a könnyektől.
     Kirontottam az ajtón a zuhogó esőbe. Justin zsebre dugott kézzel a járdán sétált. A feje le volt hajtva.
- Justin!- kiáltottam utána. Semmi. Ugyanúgy sétált tovább. – Justin, várj! – kiáltottam újra és futni kezdtem. Kezemet a szemem elé raktam, hogy védjem magam az eső elől.
Amikor végre utolértem megragadtam a karját.
- Állj meg!- sipítottam zihálva.
- Mit akarsz? – förmedt rám.
- Várj egy kicsit. – fulladoztam, alig kaptam levegőt. – Hadd magyarázzam meg.
- Mit akarsz megmagyarázni? Azt, hogy mindvégig félrevezettél?
- Tessék? Nem, dehogyis! Én…nem…
- Tényleg nem? Akkor tessék. Magyarázd meg. – összeszorította a száját és olyan dühös volt, hogy szinte csikorgatta a fogait.
Nem szóltam.
- Na látod. – megfordult és újra elindult.
- Várj! – fogtam meg a kezét. Kitépte. Elé szaladtam és megpróbáltam megállítani a kezemmel. – Kérlek hallgass meg!
- És mégis mit akarsz mondani Ana?
- Kérlek…kérlek ne csináld ezt! – hebegtem az előtörő sírástól.
- Én idióta! Nem is tudom, mit gondoltam. Már az elején észre kellett volna vennem! És te!- szembe fordult velem. Belém szorult a levegő is, ahogyan a dühtől izzó szemét rám villantotta és pár lépéssel közelebb került. – Azt hittem te más vagy. – mondta szinte suttogva, ahogy közelebb hajolt, hogy a szakadó esőben lásson. – Azt hittem…nem is tudom mit hittem. De amióta megjelentél az életemben, teljesen felkavartál mindent! – beletúrt a vizes hajába és újra el akart indulni.
Újra a karjáért nyúltam.
- Eressz! – kiáltott rám.
Megsemmisülve álltam ott.
- Ne kiabálj velem. – suttogtam. – Nagyon nehéz nekem.
- Ohh valóban? Én hülye nem hittem Phenelopénak amikor figyelmeztetett, hogy találkozgatsz valakivel. És mindvégig igaza volt.
- Megértem, hogy dühös vagy, de kérlek hallgass meg. – könyörögtem neki sírva.
- Mit értesz meg? – nevetett – Fogalmad sincs, mit érzek!
Közelebb lépett. Az arcáról végigcsurogtak az esőcseppek mintha ő is sírna. Elszorult a szívem.
Még közelebb hajolt.
- Soha többet nem akarlak látni! – mondta egyenesen a szemembe.
- Ne mondd, ezt kérlek. – haraptam az ajkamba és a szemem teljesen elhomályosodott a könnyektől. Megfogtam a kezét. Kitépte az enyémből és ismét rám mordult:
- Menj a francba!
Felment benne a pumpa.
- Ne beszélj így velem!- kiáltottam én is rá és megpofoztam.
Félresöpörtem a hajam az arcomból és a düh azonnal elpárolgott belőlem, amikor egy lépéssel átlépte a köztünk lévő távolságot megragadta az arcom és megcsókolt.
Az eszem abban a pillanatban riadót fújt, de a szívem lázadást indított ellene és fittyet hányva az agyam utasítására ez alkalommal nem ellenkeztem.
Puha ajkát az enyémre tapasztotta és éreztem, hogy a bőröm felforrósodik. Az arcomról a könnycseppek elpárologtak, ahogyan a vér cikázott az ereimben. Ösztönösen megragadtam a hátát és közelebb húztam magamhoz, miközben ő kezével hajamba túrt.