-Rebecca... Rebecca kelj fel, reggel van, elfogsz késni a reggeliről.- Ébreszgetett Sarah. Lassan megdörzsöltem a szemem és felültem az ágyon.
-Mi olyan fontos?Hisz még csak hét óra van...-mondtam félálomban.
-Én nem tudom-magyarázkodott Sarah- anyu mondta hogy keltselek fel mert valami fontos mondanivalójuk van.-ezzel kisétált az ajtón.

Lassan kimásztam az ágyból és kicsoszogtam a fürdőszobába. Hideg vízzel leöblítettem az arcom hogy egy kicsit felébredjek majd fogat mostam. Ezek után visszamentem a szobámba és lopva az órára tekintettem amely már 07:09-et mutatott Gyorsan a gardróbomhoz rohantam és kidobáltam az összes mai hangulatomhoz illő ruhát. Végül egy szürke csőnadrág és egy barna kockás ing mellett döntöttem melyhez passzol az új barna balerina cipőm.
-Rebecca igyekezz már-kiabált utánam anya.
-Egy pillanat.
A tükörhöz léptem és a hajamat megfésültem majd egy hullám csattal a frufrumat oldalra tűztem. Még egy utolsó pillantást vetettem a ruhámra és már indultam is le a konyhába.Mire odaértem már az egész család az asztalnál ült. Gyorsan leültem én is. Mindenki engem nézett, mintha ők sose késnének.Úgy tettem, mintha észre se vettem volna hogy én vagyok a figyelem középpontjában. Műzli volt a reggeli
-Hm... Műzli, a kedvencem-és emeltem a kanalat a számhoz,gondolva hogy ettől nem fognak így rám nézni.
Anyu és apu felálltak.
-Fontos bejelentenivalónk van-mondták, mire mindenki rájuk figyelt. Meglepő módon még a kis ikrek is.
-Tudjátok,hogy idén nyáron engem nagyon lefoglal a munkám. Menedzserként nagyon sokat kell távol lennem.Mindig utaztam Los Angelesbe meg vissza.-kezdett magyarázni anyu.
-Oó, bajt szimatolok, remélem nem még egy gyerek az a „JÓ“ hír-súgta Erick, mire kuncogni kezdtem.
-Szóval-folytatta anya-Azt gondoltuk apáddal,hogy ez így nem mehet tovább, hisz szinte sosem vagyok itthon, ezért nem fogok mostantól Los Angeles és Liverpool között cikázni.
-Ezalatt azt érted hogy ott hagyod a munkát?- Kérdezte Susanne
-Nem éppen... Ez alatt azt értem hogy Los Angelesbe költözünk.
-Mi van?!-szakítottam félbe-.Tévedtettek,ha azt gondoltátok,hogy ugrándozva felszállok a gépre !
-Hát pedig muszály lesz,-szólalt meg végre apa is.
Ezzel fogtam magam és felrohantam a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra és sírni kezdtem. Pár perc elteltével mind a hat testvérem bejött a szobámba.
-Bejöhetünk?-kérdezte Zoé.
-Persze, gyertek csak- ültem fel az ágyamra és letöröltem a könnyeimet.
-Miért nem akarsz jönni? Meglátod csúcs szuper lesz-mondta Sarah.
-Persze, neked...-mondtam.
Erre fogta magát Sarah és kiment Erickel meg Daviddal. Magamhoz szorítottam a párnámat.
-Ne sírj- mászott fel mellém az ágyra Noel és megölelt.Utána Zoé is feljött.
-Ugyan ő nem sír- magyarázta nekik Susanne- csak valami bele ment a szemébe. Egyébként is, nektek most nem Daviddal kellene játszanotok?
Ezzel a kicsik is kirohantak. Csak annyit halottunk hogy - David,David... ezen elkezdtünk nevetni.
-Tudom mit érzel.-ült le mellém Susanne.-amikor alapiskolában elsős voltam, akkor költöztünk Londonból Liverpoolba.Elvesztettem az összes barátomat, akiket elsőben szereztem, egy világ omlott bennem össze.
-De London nincs olyan messze Liverpooltól mint Los Angeles.Most megyek másodikba közép iskolán, az év tanulója voltam, megválasztottak osztályelnőknek, a Pom-Pom csapat kapitánya voltam, az iskola szépének választottak meg, és bál királynő lettem a Gólyabálon azzal a fiúval akiről 5.-től álmodok. És amikor kezdenek vele összejönni a dolgok nem elköltözünk? Most mindent építhetek fel előről.
-Ne szomorkodj, nem lessz ez olyan rossz. Egyébként is beszéltem anyuval és azt mondta hogy magántanulók leszünk, napi 3 órát kell csak tanulnunk, és  a tanár házhoz jön.
-Mikor indulunk?-Tudakoltam meg
-Ma van január 14.  kedd ugyebár.-számolt Susii-akkor  a holmikért csütörtökön jönnek, és mi péntek reggel indulunk.
-De hisz az már csak pár nap.-törtem ki.
-Igen, de most mennem kell ujságolni a hírt.-ezzel kiment Susii a szobából.
Én is kirohantam a szobámból,egyenesen ki az ajtón,le az utcára.Onnan tovább a parkba és sötétedésig ott voltam.Aztán rájöttem,hogy nem maradhatok ott örökké és hazamentem.Otthon aztán anya szépen,nyugodtan leültetett és volt egy "anya-lánya" beszélgetésünk arról,hogy milyen jó lesz ott nekünk, és hogy más megoldás nem volt....Most már látom,milyen éretlenül viselkedtem.Végül is belenyugodtam, nincs is ebben semmi rossz.